Hólapáttal ütötte fejbe szomszédját egy jobbikos Mosonmagyaróváron
A mosomagyaróvári önkormányzat egyik bizottságának jobbikos külső tagja ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárást, mert hólapáttal ütötte fejbe rokkantnyugdíjas szomszédját.
A mosomagyaróvári önkormányzat egyik bizottságának jobbikos külső tagja ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárást, mert hólapáttal ütötte fejbe rokkantnyugdíjas szomszédját.
Előbb összeveszett volt élettársával egy 38 éves férfi, majd megverte és meg is erőszakolta az asszonyt a gyanú szerint. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség vádemelést javasol a Zala megyei ügyben.
Tragédiába torkollott egy családi vita Besnyőn - számolt be a történtekről a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A késes férfi csak kisebb sérüléseket okozott vendéglátóinak, a 14 éves gyerek viszont komolyan megütötte szülei támadóját december 31-én Helvéciában. Az előbbi ellen így súlyos testi sértés kísérlete, a gyerek ellen pedig súlyos testi sértés miatt indul eljárás.
A rendőrség a szerdai verés ügyében súlyos testi sértés miatt nyomoz. Az ismeretlen támadónak egy megálló alatt sikerült elintéznie egy embert.
Zalaegerszegen történt családi dráma egy névnapi ünnepség után. Egy 22 éves fiút súlyos testi sértés kísérletével gyanúsít a rendőrség.
Megfenyegették, nekitámadtak, de mégis ellene indult eljárás, mivel dulakodás közben eltört az egyik támadó állkapcsa. Bárkivel megeshet hasonló, de az nemigen fordul elő, hogy a támadókkal szemben nem emelnek vádat. Ha nem egyértelmű, hogy a garázdaságban kinek, mekkora a felelőssége, a bíróság szokta helyretenni ezt a kérdést.
Egy férfi Hidegségen kétszer is ráuszította hatalmas kutyáját a haragosára. Az áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a másik férfi ellen eljárás indult.
Csender Levente, aki egy ütéssel leterítette egy tokaji kocsmában Kukorellyt, azt mondta, tiszteli a volt LMP-s politikus munkásságát, pillanatnyi túlfűtöttség eredménye volt a tetlegesség. Felhívta a leütött írót, aki elfogadta a bocsánatkérését. A rendőrség nyomoz a történtek ügyében.
Bojár gyermekének állítólagos szexuális bántalmazása ügyében nem nyomoz már a rendőrség, az I. kerületi kapitányságon azonban folyamatban van egy ügy, amelyben súlyos testi sértéssel és zaklatással is gyanúsítják Demszky volt tanácsadóját.
A vőlegényt súlyos testi sértéssel gyanúsították meg, miután orrba vágta azt, aki kihívta a rendőrséget a lagzin korábban kitört verekedés miatt.
Miskolci idős embereket bántalmazott és szabadított meg értékeiktől az a trió, akiknek elfogását csütörtökön tette közzé a rendőrség a police.hu-n.
A bántalmazót őrizetbe vették, a lopáson ért segédmunkáson életmentő műtétet hajtottak végre.
Súlyos testi sértés miatt indult eljárás a fonyódi kapitányságon azzal a férfival szemben, aki úgy megrángatott egy kéregetőt Balatonbogláron, hogy az elesett és eltört az orrcsontja – közölte a police.hu.
Egy nyíregyházi társasházban tört ki a balhé. A 43 éves támadó és 20 éves ismerőse is megsérült, kórházba szállították mindkét férfit - közölte a rendőrség.
Évekre lecsukhatják azt a 21 éves férfit, aki egy akkor még nem illegális szer hatása alatt őrjöngve súlyosan bántalmazta a számítógépét összeszerelő férfit.
Felesége megveréséért a közelmúltban ismét elítélték Knézy Jenőt. A sportriporter a foci-vb tudósítói csapatából is kimarad, pedig ő közvetítette volna az utolsó négy mérkőzést.
A kutya a nyitva felejtett kapun szökött ki, és megtámadott egy idős férfit, aki súlyosan megsérült.
A 27 éves nő leves főzött volna, de barátja apjának ez nem tetszett. Elzárta a gázt, és a forró vizet a nő nyakába zúdította. Súlyos testi sértés miatt felel.
Késsel támadt rá élettársára egy férfi Kaposváron. A kést dobáló, szurkáló férfit a rendőrök fékezték meg.